Kudarcosnak, illetve zsákutcának nevezte a kormány lakhatási és népesedési politikáját az MSZP két országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Korózs Lajos – aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke is – bejelentette, hogy csütörtökön 13 órára összehívta a testületet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetése tájékoztatást adjon a koronavírus kapcsán megtett intézkedésekről.
Korózs LajosKorózs Lajos – aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke is – bejelentette, hogy csütörtökön 13 órára összehívta a testületet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetése tájékoztatást adjon a koronavírus kapcsán megtett intézkedésekről.
Az ellenzéki politikus teljes kudarcnak nevezte a kormány elmúlt tízéves lakáspolitikáját, szerinte ugyanis az egész országban lakhatási válság van. Összevetette: a szocialista kormányok nyolc éve alatt 280 ezer, 2011-től viszont csak 88 ezer új lakás épült Magyarországon.
Elmondta, nem a legelesettebbek lakhatási problémáiról van szó, most már az alsó- és a középosztály is gondokkal küzd, megfizethetetlenek számukra az ingatlanok, a kormány lakhatási politikája viszont kizárólag a felsőközéposztályt és a tulajdonszerzést célozza.
Korózs Lajos szerint változtatni kellene a kormányzati politikán és ismét be kellene vezetni egy normatív lakástámogatási rendszert, amelyet 2012-ben megszüntettek. A hajléktalanoknak pedig külső férőhelyeket, albérleti támogatást kellene biztosítani és szociális bérlakásokat kellene építeni – mondta.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője közölte, az elmúlt tíz év Fidesz-KDNP-kormányzása zsákutcába jutott.
Míg 2003 és 2010 között 770 ezer, addig 2011 és 2018 között 724 ezer gyermek született, 46 ezerrel kevesebb, azaz mintha egy Nagykanizsa méretű város eltűnt volna Magyarországról – mondta.
Szerinte ma a fiatalok előtt két lehetőség van: a vándorbot vagy a koldusbot. Minden tizedik szülőképeskorú nő külföldön van és minden hatodik-hetedik magyar gyermek külföldön születik – tette hozzá.
Az ellenzéki képviselő szerint ha az elmúlt tíz évben nem működött a jobboldali népesedéspolitika, akkor balra kell fordulni. Egy fiatal párnak megfelelő megélhetés és fizetés kell ahhoz, hogy el tudjon indulni az életben – hangoztatta.
Volt kérdés az iskolai erőszak kapcsán felmerült intézkedésekről, a többi között az iskolák bekamerázásáról a pedagógusok védelme érdekében. Korózs Lajos azt mondta, nem segítene a kamera, ugyanis az erőszak oka a kormány kudarcos szociál- és családpolitikája, hogy a családok nem tudják a mindennapi – lakhatási, jövedelmi – problémáikat megoldani. A kiváltó okokat kellene megszüntetni – mondta, hozzátéve: ha a gyerekek látják maguk előtt a perspektívát, akkor nem fognak agresszívan viselkedni.
Kérdezték a képviselőket arról is, mit szólnak hozzá, hogy a gyöngyöspatai romák elutasítják azt, hogy a kártérítési összeg helyett képzésben részesüljenek. A népjóléti bizottság elnöke azt mondta, szégyelljék magukat a kormánypárti politikusok, szégyellje magát a kormány! Nem ég le a képükről a bőr? – kérdezte.
Korózs Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy minden magyar gyerek ingyen kapja az oktatást, de most a gyöngyöspataiakkal utólag meg akarják azt fizettetni. Szerinte mindenkinek, a bíróságnak, a helyi roma önkormányzatnak, a gyerekeknek is igaza van, Orbán Viktornak és kormányának nincs igaza.
„Odaküldik ezt a nyomorult Horváth Lászlót bohócnak?” – közölte a térség kormánypárti képviselőjéről, az üggyel kapcsolatos feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízottról. Hozzátette: „ez az ember embernek is hitvány, nem parlamenti képviselőnek, embernek is. Odamegy uszítani. Undorodom tőle, amit csinál. Gyűlölöm őket ezért a mentalitásért”.
MTI