LMP: éghajlatbarát mezőgazdasági formákat támogasson Brüsszel!

Az LMP felszólítja a kormányt, határozottan lépjen fel Brüsszelben annak érdekében, hogy az Európai Unió az éghajlatbarát mezőgazdasági formákat részesítse előnyben a támogatásaival – mondta a párt társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus kifejtette, a közösségi agrárpolitika radikális megváltoztatására van szükség, hogy az éghajlathoz alkalmazkodó technikák kerüljenek előtérbe a nagyüzemek finanszírozása helyett. 
    

Az LMP szerint azonban nemcsak az uniós, hanem a magyar forrásokat is klímabarát irányba kellene átalakítani, a klímaválság ugyanis az agráriumot sújtja leginkább, ami akár nemzetbiztonsági kérdéseket is felvethet – fejtette ki. 
    

Schmuck Erzsébet elmondta, a szélsőséges időjárás, a gyakori és hosszan tartó aszályok, a hatalmas viharok és a hirtelen sok csapadék, valamint az új kártevők megjelenése kiszámíthatatlanná teszi a mezőgazdasági termelést.
    

Hangsúlyozta, ennek eredményeként pedig már most is jelentősen, 12 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, a jövőben pedig folytatódhat ez a tendencia. Példaként említette, hogy a vöröshagyma ára két év alatt a duplájára nőtt, a paradicsomé 90 százalékkal, a káposztáé 70 százalékkal az uborkáé pedig 40 százalékkal emelkedett, míg a sertéshús 20 százalékkal drágult.

MTI – Fotó / Pixabay

Exit mobile version