Fiatalkorú lány lőtte meg gyermekkorú öccsét

A Bács-Kiskun Megyei Kórházból 2019. június 17-én 23 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kiskunfélegyházi nő lőtt sérüléssel vitte fiát az egészségügyi intézménybe.

Az eljárás során kiderült, hogy az egyik tanyában egy kislány a nagyapja légfegyverével játszott, eközben véletlenül meghúzta az elsütőbillentyűt, és mellkason lőtte 12 éves öccsét, aki – az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves lányt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A kiskunfélegyházi fiatalkorú ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták a megyei főügyészségnek. A fegyver tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást indított a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztálya, mivel lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést követett el a férfi azzal, hogy a tárolási szabályokat megszegte. A szabálysértés elkövetése miatt a rendőrség pénzbírságot szabott ki, amit a férfi be is fizetett.

A rendőrség ez úton hívja fel a lakosság figyelmét a felelős fegyvertartásra! Maguk és hozzátartozóik biztonsága érdekében kérjük, hogy minden esetben tartsák be az engedély nélkül tartható légfegyverek tárolására vonatkozó előírásokat!

Police.hu

Exit mobile version