Tábornokok vesztegetési pere – Két tábornokot jogerősen letöltendő börtönre ítéltek

Két tábornokot minősített vesztegetés miatt jogerősen három, illetve kettő év börtönnel és 27 millió, illetve 50 millió forintos vagyonelkobzással sújtott a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú határozatában.

 A 17 vádlott közül már korábban, első fokon kettő felfüggesztett szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett, további hat hétfőn kapott jogerősen felfüggesztettet. Ugyanakkor több vádlottat felmentettek, köztük Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárát, akinek a felmentése jogerős.
    

Négy vádlott esetében ugyanakkor nem jogerős a hétfői másodfokú határozat, ügyük a Kúrián folytatódik majd harmadfokon. Egyiküket a tábla felmentette, másik három vádlottnál pedig elévülés miatt megszüntette az eljárást. A terhükre rótt cselekményeket ugyanis több mint másfél évtizede, még a 2000-es évek első felében követték el, ám az első nyomozati cselekményekre ellenük csak 2010-ben került sor, és addigra a tábla szerint már elévült tettük. Miután ennek a négy vádlottnak az ügyében a bűnösség megítélése eltérő volt első- és másodfokon, esetükben fellebbezhetett az ügyész, így került ennek a négy vádlottnak az ügye a Kúriára harmadfokra.
    

A két jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt tábornok – L. István Attila első- és O. János tizenhatodrendű vádlott – rendfokozatát is elvesztette.
    

A tábla szóbeli indoklásában kiemelte: ilyen súlyos megítélésű, minősített korrupcióért a bírói gyakorlatban letöltendő szabadságvesztést szoktak kiszabni, ám ebben az ügyben – amelyben csak két vádlottat ítéltek letöltendő szabadságvesztésre – tíz évet is jócskán meghaladó időmúlásról van szó, ráadásul nem a vádlottak hibájából.
A másodfokú ítélet szerint az elítélt vádlottak – egyes honvédelmi intézmények vezetői, alkalmazottai – 2002 és 2010 között szolgáltatásokat nyújtó cégektől a megrendelésekért cserébe visszakérték a szolgáltatásért kifizetett pénz egy részét. A számos vádpontból álló bűncselekmény-sorozat teljes elkövetési értéke hozzávetőleg 200 millió forint.
 A vádlottak többsége az eljárás során tagadta bűnösségét, de többen beismertek és volt, aki társaira is terhelő vallomást tett. Az eljárás kezdeti szakaszában többen hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban.
    

Első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat, két másik vádlott ügyét elkülönítve tárgyalták. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig 2014 februárjában új eljárást rendelt el. A Debreceni Katonai Törvényszék 2019. január 31-én hirdetett ítéletet a megismételt elsőfokú eljárásban. A törvényszék L. István Attila dandártábornokot három év börtönre és 27 millió forint vagyonelkobzásra, O. János dandártábornokot két év börtönre és 50 millió forint vagyonelkobzásra ítélte, számos vádlott pedig felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A tábla hétfőn ezt a döntést bírálta el és változtatta meg néhány ponton.


MTI

Exit mobile version