Kétszáz éve, 1820. április 7-én született Klapka György honvédtábornok, aki a világosi fegyverletétel után még másfél hónapig tartotta Komárom erődjét, és a védőknek amnesztiát harcolt ki.
Temesvárott látta meg a napvilágot morva eredetű, megnemesített családban, apja a város polgármestere és nyomdatulajdonos volt. A család németül beszélt otthon is, Klapka magyarul csak nagybátyjánál, Kecskeméten tanult meg, aki tizenegy éves korától nevelte. Tizennyolc évesen lett egy katonaiskola növendéke, 1842-ben tüzértisztként került a bécsi magyar testőrségbe, ahol öt évet töltött el. 1847-ben főhadnagyi rangban a 12. határőrvidéki hadosztályhoz vezényelték, de nem sokkal később rangjának megtartása mellett leszerelt.
Az 1848-as forradalom kitörése után felajánlotta szolgálatait a felelős magyar kormánynak, és századosi rangban a Délvidékre vezényelték, majd Erdélyben a székely népfelkelést szervezte. Szeptemberben Komáromba küldték, és ő regénybe illő csellel megszerezte a rendkívüli hadászati fontosságú erősséget: először tisztelgett az osztrák parancsnok előtt, majd átvette a parancsnokságot. Októberben, immár őrnagyi rangban a bánsági hadtest vezérkari főnöke lett.
Kossuth 1849. január 4-én az alig huszonnyolc éves, de rendkívül becsvágyó és tehetséges fiatal Klapkát Mészáros Lázár utódaként a feltiszai hadtest főparancsnokává nevezte ki, s az alezredesi rangot átugorva ezredessé léptette elő. Ő alig hétezer emberével és 27 ágyújával rövid időn belül háromszor verte meg az osztrák Franz von Schlick seregeit, február elején egyesült Görgey hadtestével. Részt vett a vesztes kápolnai csatában, a dicsőséges tavaszi hadjárat első szakaszának haditervét a fősereg vezérkari főnökeként ő terjesztette elő. Ott volt az isaszegi, a nagysallói ütközetben és Komárom felszabadításánál, az április 6-i isaszegi csata után tábornokká léptették elő. 1849 májusában a Szemere-kormány hadügyminisztere lett, de a hónap végén lemondott tisztségéről, hogy a jelentősen megerősített komáromi vár parancsnoka legyen.
A maga korában bevehetetlennek számító erődből ki-kicsapva június 13-án visszavonulásra kényszerítette a várat ostromló osztrák sereget, majd Győrig nyomult előre. Miután július 2-án az első komáromi csatában Görgey megsebesült, 11-én ő vezette az osztrák ostromgyűrű áttörését célul kitűző, sikertelen második ütközetet (a szabadságharc egyik legvéresebb csatáját), amely után a várba kellett visszavonulnia. Az augusztus 3-i kitörés során szétverte az ostromgyűrűt, és nagy zsákmányt ejtett, a helyőrség létszámát pedig sikerült 30 ezresre duzzasztania.
Az osztrákok az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után helyreállították az ostromgyűrűt, de a jól ellátott erődrendszer gyors bevételére nem volt valós esélyük. Azt azonban a védők is tudták, hogy nem tarthatnak ki a végtelenségig, maga Klapka is céltalannak ítélte az ellenállást, így szeptember elején alkudozásokba kezdett. Közben folytak a harcok is, a szabadságharc utolsó katonai összecsapására szeptember 25-én Ószőnynél került sor.
A vár feladásának feltételeit tartalmazó „hódolati szerződést” szeptember 27-én írták alá, az okirat szabad elvonulást és közbocsánatot garantált a védőknek, akik menlevelet kaptak, és magánvagyonukat is megtarthatták. (Ezek a papírok sokak életét mentették meg, köztük volt az író Jókai Mór is.) Magyarország legnagyobb erőssége október elején került osztrák kézre.
Klapka a kapituláció után Londonba, Genovába, majd Svájcba menekült. A krími háború 1853. évi kitörése után a török Portának ajánlotta fel szolgálatait, de Ausztria hadba lépése elmaradt, ezért nem kapott fontos feladatot. Ezután Genfben, immár svájci állampolgárként pénzügyekkel foglalkozott. Az 1859-es osztrák-olasz háború idején – Kossuth és Teleki László mellett – az ideiglenes magyar kormány feladatkörét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja lett. Megszervezte a magyar légiót, de az időközben megkötött fegyverszünet miatt az alakulatot fel kellett oszlatnia. Klapka, aki a következő években szembekerült Kossuthtal a magyar felkelés ügyével kapcsolatban, 1866-ban, a porosz-osztrák háború kitörése után Sziléziában állította fel a magyar légiót. Ennek élén augusztus 2-án hazai földre lépett, de a nagypolitika ismét közbeszólt: a szlovák lakosság által közömbösen fogadott légiónak menekülésszerűen kellett távoznia a váratlanul megkötött fegyverszünet után.
Klapka a kiegyezés után amnesztiát kapott, és újra, most már véglegesen hazatért. Az illavai választókerület képviselője lett, de néhány év múlva visszavonult a közélettől, az 1876-77-es orosz-török háború idején a Portát látta el haditanácsokkal.
1892. május 17-én halt meg Budapesten, temetésén több tízezer ember énekelte a Klapka-indulót, amelyet 1849-ben Komárom várában komponált Egressy Béni, az erősség zeneigazgatója. A zenemű nyilvánosan 1849. augusztus 4-én, a sikeres kitörés utáni díszszemlén csendült fel először, és ezt játszották a vár átadásakor is. Nyomtatásban 1849 végén jelent meg, persze akkor már hivatalos engedély nélkül.
A szöveget (Fel, fel vitézek a csatára / A Szent Szabadság oltalmára…) jóval később, 1861-ben írta Thaly Kálmán, így ismerjük ma is. Bár Klapkát Budapesten temették el, mégis komáromi földben nyugszik: sírjára annak a városnak a földjét szórták, ahol négy véres csatát vívott. 1896-ban Komáromban szobrot állítottak tiszteletére, s róla nevezték el a város múzeumát.
MTI – Fotó / Wikipédia, történelem.hu
