Több milliárdot csalt el egy munkaközvetítő cég Fejér megyében, a NAV egy milliárdot lefoglalt (videó)

Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van, ellenük bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a cégháló nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak közvetített munkaerőt. A több száz munkavállaló után azonban nem fizették az adókat és járulékokat, noha megrendelőiktől megkapták a közvetített munkaerő teljes bérköltségét, illetve a közvetítői díjat is. A csalásban részt vevő társaságok első körben hamis adóbevallásokat nyújtottak be, majd miután utólag bevallották a fizetendő közterheket, hátrahagyták a vagyontalan, tetemes adótartozással rendelkező cégeket.
    

A NAV nyomozói IT-szakemberek és járőrök bevonásával összesen huszonnyolc helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat és gyanúsítottakat hallgattak ki, valamint a megrendelő cégeknél is vizsgálódtak, ahol a közvetített dolgozókat hallgatták meg.
A bűnbanda fejét a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége fogta el Fejér megyei otthonában, a férfival szemben szexuális bűncselekmény gyanúja is felmerült.
    

A terrorelhárítás emberei két férfit vettek őrizetben otthonukban és 1 milliárd forint értékben foglaltak le értéket a NAVkollégái

A bűnszervezet vezetői luxusszínvonalon éltek: egzotikus utazásokra, drága autókra költötték az elcsalt pénzeket, de különleges műkincseket, nagy értékű könyvritkaságokat, illetve érme- és bélyeggyűjteményeket is vásároltak.

A NAV csaknem egymilliárd forint értékben tudott bankszámlákat, ingatlanokat és követeléseket zárolni, továbbá több százmillió forint készpénzt, valamint luxusautókat is lefoglalt a kár megtérítésére.

MTI – Fotó / Videó / NAV Facebook csatornája

Exit mobile version