Egy hajléktalan férfival szemben emeltek vádat pénzmosás miatt Hódmezővásárhelyen

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy hajléktalan hódmezővásárhelyi férfival szemben. A férfi egy trafikostól kicsalt összeg eltüntetésében segédkezett megbízójának – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség.

Szanka Ferenc közölte, a veszélyhelyzetben érvényes eljárásjogi szabályok alapján az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottra – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
A hajléktalanként Hódmezővásárhelyen élő férfi nem rendelkezett állandó jövedelemmel. 2018 júniusában azonban az eljárás során ismeretlenül maradt megbízója utasítására – 5-5 ezer forint ellenében – két bankfiókban számlát nyitott. A számlákra néhány nappal később egy dohánykereskedéssel foglalkozó sértett több részletben, 5,8 millió forintot utalt át. A vádlott megbízója azt hitette el a sértettel, hogy egy megszűnő dohánybolt árukészletéért fizet.
A vádlott a pénzt fölvette a számlákról, és a telefonon kapott utasítások alapján egy kidőlt tábla alatt, illetve egy trafóháznál rejtette el. Ezért még 8 ezer forintot kapott. 
    

A veszélyhelyzet idején érvényes kormányrendelet lehetőséget biztosít arra a bíróságnak, hogy a legfeljebb nyolc év szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények esetén, a bűnösségüket tagadó vádlottak ügyében tárgyalás nélkül, büntető végzéssel hozzon döntést.

Ezért az ügyészség azt indítványozta a Szegedi Törvényszéknek, a férfira felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki. Továbbá kobozza el a bűncselekményért kapott pénzt – tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI

Exit mobile version