Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává június 29-ét. Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, „a parasztság ünnepe” volt. :
A határozat elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztság kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Az Országgyűlés javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg. Valamint, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar középparaszti réteg szenvedését.
A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg (a kulák orosz eredetű szó, jelentése gazdag paraszt). A sztálinista rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen. Így minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát. A támadások célkeresztjébe – a szovjet mintának megfelelően – a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek. A társadalom e rétegét a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek.
Rákosi Mátyás, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a kuláküldözést, mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették. A „dolgozó nép” ellenségének kiáltották ki. Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván. Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt. Ide sorolták továbbá a cséplőgép-tulajdonosokat és a malmot üzemeltetőket. A „kulákká nyilvánításnak” elvileg jogszabályi keretei voltak, de mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák válhatott. A gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, hogy ki kerüljön fel a listára.
Megindult a módosabb parasztok módszeres üldözése, a kuláknak minősítetteket különösen sújtották az olyan intézkedések, mint az egyre növekvő mértékű beszolgáltatás. A valószerűtlenül magas adó miatti teher, és ezek teljesen ellehetetlenítették őket. Sokukat lakásukból melléképületbe költöztettek ki vagy kitelepítettek. A házakba pedig helyi pártfunkcionáriusok telepedtek be. Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon, avagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel „önként” földjüket az államnak.
A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a nagy K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban. Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejutottak az egyetemre, főiskolára.
Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott, a kuláknak minősítetteknek az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak. A „kulákkérdés” azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy a kulákokkal szembeni gyűlöletet tovább szítsa. A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért. Azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt „kizsákmányolók” belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek. Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van e réteg szaktudására, szorgalmára, lehetőséget adott arra, hogy a korábban kuláknak bélyegzettek a helyi társadalomban visszaszerezzék elvesztett helyüket.
Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.
MA / MTI, Fotó / Magyar Fotográfiai Múzeum
