A rabolt droggal kereskedők ügye lezárult (videó)

A nyomozók befejezték az eljárást és hét gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal átadták az aktákat az ügyészségnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott eljárást H. Ádám és társai ellen. A nyomozás adatai szerint a bűnözők 2018 októbere és 2019. március 22-ei elfogásuk között nagy mennyiségben értékesítettek általuk beszerzett kábítószert.

A bűnszervezet egyik módszere az volt, hogy egy-egy nagyobb tételű drogbiznisz alkalmával közvetlenül a pénz átadása és a kábítószer átvétele után fegyverrel (vagy annak utánzatával) arra kényszerítették az eladót, hogy az átvett összeget adja vissza. Az így – gyakorlatilag anyagi kiadás nélkül – megszerzett drogot aztán a banda tagjai főváros-szerte értékesítették.

A KR NNI munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével a bűnözői csoport tagjainak elfogására 2019. március 22-re összehangolt akciót szerveztek. Ennek alkalmával a rendőrök öt embert fogtak el, akik közül a bíróság három férfi és egy nő letartóztatását elrendelte. A nyomozás során összesen hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül öten voltak a bűnszervezet tagjai.

A KR NNI Miskolci Osztálya az eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta a Fővárosi Főügyészségnek.

MA/Police.hu

Exit mobile version