ITM: A távmunka szabályozásának követnie kell a valóságot


A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését. Ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Közölte, a koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján a távmunka számos területen bevált, és egyaránt előnyös a munkaadóknak és a foglalkoztatottaknak.
Mivel e megoldás segíti a munkahelyek védelmét és hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez. Széles körű egyeztetések kezdődtek a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról. A törvényi szintű változtatások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek – olvasható a közleményben.
    

Bodó Sándor elmondta, a technika fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbek a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt. A jogszabályi környezetnek igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz és a munkaerőpiac változásaihoz, a távmunka szabályozása a foglalkoztatás növelése érdekében is időszerűvé vált – írták.
 A tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése. A munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna – tudatták.
    

Későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna.      A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez. A szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben az nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében – közölte az ITM.
    

A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni – áll a közleményben.

MA/MTI, Fotó -Anrita1705 a Pixabayről

Exit mobile version