November elsejével távozik posztjáról David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete – jelentette be maga a diplomata a nagykövetség honlapján közzétett üzenetében.
A nagykövet üzenetében úgy fogalmazott: „megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot”.
Döntését már Donald Trump amerikai elnökkel és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is közölte. David Cornstein azt írta: az országot őszintén megkedvelte, de – mint megjegyezte – „kétoldalú kapcsolataink túlmutatnak egyetlen emberen”.
Hozzátette: nagyon büszke arra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség teljes csapatával – magyarokkal és amerikaiakkal egyaránt – elértek a két ország mint szövetségesek közötti kapcsolatok erősítése terén.
„Hiányozni fog Magyarország, a csodálatos barátok és emlékek, amelyeket itt szereztem, ám nagykövetségi kollégáimat, Magyarországot és a magyar népet mindörökre a szívembe zártam” – fogalmazott David Cornstein.
David B. Cornstein 2018. június 25-én adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek a Sándor-palotában. A New York-i milliárdos üzletember – akinek nagyanyja magyar születésű – korábban az amerikai kormányzati szférában és jótékonysági szervezetekben is vállalt szerepet.
Tevékenykedett New York Állam Olimpiai Bizottságának elnökeként, a Battery Park városi tanácsának tagjaként, valamint egy kemoterápiás kezelésekre szakosodott és egy cukorbetegekkel foglalkozó alapítvány is az év emberének választotta.
GD/MTI