A Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt vecsésieknek, köztük a német ajkúaknak állítottak emlékművet a településen vasárnap.
A szoborcsoport átadásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség
egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arra
emlékeztetett, hogy csak Magyarországról 200-230 ezer embert
hurcoltak el málenkij robotra, közülük 50-60 ezer volt német
származású.
Az elhurcoltak vagy hozzátartozóik évtizedekig viseltek magukon
bélyeget, miközben nem követtek el semmit – mondta, hozzátéve, a
sok-sok szenvedésért soha senki nem kért bocsánatot.
Az államtitkár úgy fogalmazott: „az ítélkezés nem a mi dolgunk”,
de őrizni kell azok emlékét, akik küzdöttek, emlékezni kell az
áldozatokra és azokra a borzalmakra, amelyeket elkövettek ellenük.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy soha ilyen fejlett technika
és technológia nem segítette az emberiséget, „de ha a technika
mellől elüldözzük a lelket, ha elfogadjuk, hogy különböző izmusok
háttérbe szorítsák Istent, a kereszténységet vagy teljesen kiirtsák
az életünkből, akkor annak következménye ugyanolyan pusztítás lehet,
mint ami történt a 20. században.”
Régi kötelezettség teljesült a mostani szoboravatással – mondta
Szlahó Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester, aki emlékeztetett arra: a
német nemzetiségi önkormányzat és a város mindig is nagy gondot
fordított arra, hogy fejet hajtson az elődök előtt, és emlékezzen
mindazokra, akik sokat szenvedtek Vecsésen és Vecsésért.
A polgármester hozzátette: az emlékezés része az is, hogy méltó
körülményeket teremtsenek ehhez, ezért újul meg többi között az első
világháborús emlékmű.
Ritter Imre, a német nemzetiség országgyűlési képviselője azt
mondta: az elűzetés és az elhurcolás kifejezéseket ma már szinte
mindenki ismeri Magyarországon, de ehhez hosszú út vezetett. Ez a
két szó a magyarországi németség két legnagyobb tragédiáját jelzi –
tette hozzá.
Az Országgyűlés 2012. december 10-én döntött arról, hogy január
19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének
emléknapja lesz.
A képviselő úgy fogalmazott: a megbékélés, a megbocsátás, a
felelősségvállalás máig legszebb példájának tartja, amikor a 2016.
január 19-i kormányzati megemlékezésen Orbán Viktor miniszterelnök
többi között arról beszélt, hogy ha 70 évvel ezelőtt az elűzöttek
mindazt magukkal vitték volna, amit letelepedésük óta a magyar
gazdaságért, kultúráért tettek, akkor ma sokkal szegényebb lenne
Magyarország.
Az utódoknak az a feladatuk, hogy ne engedjék feledésbe merülni
a történteket, mindig legyenek olyan új generációk, amelyek képesek
továbbvinni a német kultúrát, a hagyományokat, a német
identitástudatot – emelte ki.
Oláh Katalin Kinga Málenkij robot című alkotása a Hősök
ligetében kapott helyet. Az emlékmű két legfontosabb szereplője a
szovjet katona, aki a batyujukat cipelő lakosokat tereli és a
csoportot vezető hátizsákos ember. Ők képezik a vonuló csoport
„morális keretét” – mondta az alkotásról Bíró Gergely író.
MTI